ADAMS
Az ADAMS nevű duót 2011 szeptemberében hozta létre az énekes ADAM, majd valamivel később csatlakozott Yokoyama Shota, gitárosként és producerként. A nemeken túlívelő szerelmet használva fő témaként, a duó 2012 augusztus 11-én adta ki első, "DIZZY LOVE" kislemezét.
Zenéjük sokban hasonlít a 90-es évek Visual Kei korszakának darabjaira, zenéjükre leginkább fülbemászó és elektronikus dallamok jellemzők, amivel egy új műfaj, az úgynevezett "neo sexual" létrehozását tűzték ki célul. Nagy hangsúlyt fektetnek személyes információik elrejtésére, mivel saját bevallásuk szerint még nem születtek meg, így nem emberi lények. Születésük a zenekar megalakulása után 10 évvel, vagyis 2021 novemberében fog bekövetkezni, ami egyben a banda feloszlását is jelenti.
Koncepciójuk, hogy mindenkinek átadják a nemeken túlívelő szerelem üzenetét és újraírják a Teremtéstörténetet, ahol ezúttal Ádám és Éva helyett, két Ádám követi el az első bűnt.
"A NEO SEXUAL által egy új nemet, valami uniszexet akarunk létrehozni, ami eltörli a férfiak és nők közti határokat. Mert a szerelem egy egyetemes történet. A hangzásunk is hasonló. Szerelmes dalokat alkotunk, ami nem illik tisztán a visual kei, a J-rock vagy a klub zene műfajába. Zenénk mindezek határtalan keveréke, egyfajta új zenei műfaj." – Shota (2013. augusztus)

[Eredeti] [Forradalmi] [Időtlen]
ADAM (énekes) Shota (gitáros, producer)