Forrás: Akataiyou no Nihon
Fordítás: Pandagirl
Fordítás: Pandagirl
Az ADAMS neosexual duó legújabb, 10 dalt tartalmazó, így körülbelül 35 perc játékidővel rendelkező új SEXPLOSION albuma Európa számára 2015. február 20-án, az azonos nevű turné elején jelenik meg, Helsinkiben.
Az első dal, a LOVE ME rendkívül elektronikusan indul. Ezzel is azt sejtetve, hogy talán az egész album ilyen elektronikus lesz. Igen erős bevezető az albumba, de a folyamatosan ismétlődő elemek miatt a dal folytonosnak és kicsit unalmasnak tűnik.
A következő dal, a Why során a flektáló beszéd és a dallamos ének 1:1 arányban fedezhető fel. Emiatt a beszéd kissé monotonnak és gyakran ismétlődőnek tűnik, csakúgy, mint az előző dal, ám itt több érzelem jelenik meg, különösen a végén.
A Baddest Crown már nem tűnik annyira ártalmatlannak, mint az elődei. Egy "rosszfiúra" emlékeztet minket, bár nem az egész dal alatt, inkább csak az elején és a refrén során. A címadó szavakkal ér véget és feltehetően csodás lehet élőben hallani, mert a dal a zenével való mozgásra ösztönöz.
A duó a negyedik dalt, a HERO –Dear Eves my precious broken piece- darabot nyilvánvalóan a rajongóknak címezte, mivel az ADAMS és az ÉVÁK közti kapcsolatról szól. Itt gyakran mindkét hang hallható, amitől a dal még közelibbé válik. Pozitívnak tűnik és megfelelően közvetíti az ADAMS és a rajongók közti köteléket. Zeneileg kevésbé elektronikus, mint az album eddigi dalai.
A blind alatt ADAM és Shota az alternatív éneknek köszönhetően csodálatos hangulatot teremt. Ez a dal a becsukott szemmel való nyugodt hallgatásra ösztönöz, hogy képes légy álmodozni és élvezni azt. A szám valóban nagyon békés, mégis rengeteg érzelmet közvetít, ami elsősorban az alternatív éneklés miatt van, mivel a két hang nem csak tökéletesen passzol egymáshoz, de még támogatják is egymást.
Az elfojtott énekkel kezdődő ゲームセット egy olyan dal, amit leginkább az elektronikus elemek uralnak, a gitár és torzítás, majd tiszta éneklés. A dal nagyon hirtelen ér véget.
A Darling némiképp romantikusnak, viszont az átütő, de elhalványodni már nem tudó akkordok eredményeként levágottnak tűnik. A dal lassúsága, vigasztaló és nyugodt hangulatúvá teszi. A szövegben található "I love you" egyértelművé teszi, hogy ez egy szerelemes dal. Általában véve a Darling a maga 5:30-es hosszúságával egy hosszú ballada.
A S.E.X egy meglehetősen provokatív dal, főleg mivel a szex szó többszöri elismétlésével kezdődik, ami a dal további része alatt sem változik. Az ének viszonylag gyors és nyilvánvalóan szerkesztett, mégsem annyira összetett. Mindössze két perc hosszúságával ez a dal elég rövid lett és úgy tűnik, szinte csak egyetlen szóból áll.
Az album eddigi dalaival összehasonlítva, a Wolf egy viszonylag gyors és izgalmas darab. Vadnak mégis szelídnek tűnik, mintha nem tudnád eldönteni, hogy az a helyes döntés, hogy egyedül hagyd, vagy bízz benne és menj közelebb. Az ének néhány része kicsi a farkasok vonyítására emlékeztet, és elég váratlanul ér véget.
Az utolsó dal, a Fly through the sky nagyon nyugodtan, csak fokozatosan gyorsulva kezdődik. Már a kezdetektől az elválásra emlékeztet, de egyúttal a szabadságra is. A dal közepénél van egy hangszeres rész egy flektáló beszédrésszel, amit a "We can fly, you can fly" rész követ. A teljes dal azt a képet kelti, mintha magadra hagyva repülnél leghátul, általánosságban mégis pozitívnak tűnik.
Eredmény: Ahogy az első dalból sejthető volt, ezen az albumon egyértelműen hallható az ADAMS új stílusa, ami még az eddigi daloknál is electro alapúbb. Az ADAMS rajongói szeretni fogják ezt az albumot, mivel egyesíti ADAM és Shota énektudását a csodálatos zenével, ami néha álmodozásra késztet, ahogy a Fly through the sky vagy a blind esetében is.

Számlista:
01. LOVE ME
02. WHY
03. Baddest Crown
04. HERO -Dear Eves my precious broken piece-
05. blind
06. ゲームセット
07. Darling
08. S.E.X
09. Wolf
10. Fly through the sky