Forrás: Sumikai
Fordítás: Pandagirl
Fordítás: Pandagirl
Köszönjük szépen, hogy időt szántok a Sumikai néhány kérdésének megválaszolására.
Még vannak emberek, akik sosem hallottak rólatok, szóval lennétek olyan kedvesek, hogy bemutatkoztok? Hogyan találkoztatok egymással?
Shota: Az ADAMS vagyunk, én pedig Shota vagyok, a gitáros és producer.
ADAM: ADAM vagyok, az énekes.
Shota: Voltaképpen több éve már, hogy először találkoztunk egy másik zenei projektben. Ugyanabban a zenekarban játszottunk, de az az élmény nem tartott sokáig. Így mivel már saját produkciós cégem volt, a HIGHFeeL, ADAM eljött hozzám, hogy megkérjen, legyek a szóló projektjének producere. Végül azonban én is csatlakoztam és létrehoztuk ezt a duót, az ADAMS-et.
Van valami, amit a zenétekkel szeretnétek átadni a rajongóknak?
Igen, reméljük, hogy valamit átadhatunk! Másrészről viszont úgy gondoljuk, mindenkinek azt kellene éreznie, amit akar. A művészet szabad, szeretjük ha az emberek más és más módon értelmezik a zenénket, koncepciónkat.
Mennyire fontosak nektek a Japánon kívüli koncertek?
Nagyon fontosak. A zenekar kezdetén még nem terveztünk ilyesmit. Az ADAMS egy Japán számára, japán nézőpontból készült projekt volt. Majd kiszúrt minket egy nemzetközi ügynök, amitől igazán sokat fejlődtünk. El akarunk menni mindenhova játszani.
A "homoszexualitás" témáját vegyítitek a zenétekbe és videóitokba. Az emberek világszerte szeretnék, ha egyenlő bánásmódban lenne részük, azonban néhány országban a homoszexualitás egy meglehetősen ellentmondásos, vagy akár tiltott téma is. Mit gondoltok erről és mit szeretnétek elérni a zenétekkel ezt a témát illetően?
Shota: Legyünk őszinték. Független művészként ellentmondásosnak lenni érdekes és szükséges. A világon mindenütt találhatsz nagyszerű zenét. A Youtube-on, az utcán. Azonban ha nincs semmi sokkoló, tiltott vagy furcsa abban a zenében, akkor senki nem fogja meghallgatni vagy emlékezni a művészre. Ilyen időket élünk. Fel kell keltenünk a figyelmet, már nem lehetsz csak egy jó zenész vagy nagyszerű énekes. Ez már nem elég. Ezért választottam a "NEOSEXUAL" koncepciót. Azt jelenti "nemeken túl". Valójában nem a homoszexualitásról beszélünk, hanem az egyetemes szerelemről. Ahogy mindig mondom, ezzel létrehoztunk egy művészi koncepciót a zenei piacon talált szabad helyen, ahol a visual kei-t keverjük a BL ábrázolással. Mind a kettő nagyon tüzes színtér Japánban. Én pedig találni akartam egy kicsi, de forró piacot, ahol az egyetlen banda lehetünk. Az emberek azt fogják mondani, hogy "nézd, ebben a bandában van valami helytelen". Pontosan ezt akarom. Alkottunk egy történetet, egy legendát az ADAMS mögé, ez a történet két személyről, két Ádámról szól, Ádám és Éva helyett. Ebben a "legendában" mi még nem vagyunk emberek. A tiszta szerelmen osztozunk, és mint ADAMS (ADAM + ADAM) teremtettük meg az Évákat. Ők a rajongóink, így hívjuk őket. Ez egy történet, egy művészi koncepció, egy fantáziavilág. Az emberek úgy értelmezik, ahogy akarják.
Az új "Original Love" címet viselő albumotok november 22-én jelenik meg. Mi volt az alapötlet, mikor megalkottátok ezt a best of albumként is szolgáló lemezt?
Már a kezdetek óta terveztük. Most vagyunk az ADAMS projektjének egyharmadánál (ez egy 10 éves terv, mint azt már tudjátok) ezért úgy döntöttünk, hogy egy albumon foglaljuk össze az első három lemezünket. Néhány újabb számunkat és pár remixet is hozzáadtunk. Ez valami végét jelenti, amit egy új lépés követ.
Decemberben ismét Európában koncerteztek majd. Adnátok nekünk néhány tippet, hogy egy koncerten mire számíthatnak a német rajongóitok? Történt bármi különleges vagy vicces a legutóbbi németországi tartózkodásotok során? Mit gondoltok az itteni rajongóitokról?
A német rajongók… (nevet). Nagyon jól ismernek minket! Már 2013 óta játszunk Németországban, ami egyike volt a legelső országoknak, ahova ellátogattunk. Mintha családtagok lennének. Nagyon-nagyon sok ajándékot kaptunk a német rajongóktól, sok emlék köt össze minket. Néhányan minden országba eljönnek velünk. Tüzesek és sokat sikoltoznak. A többi európaival összehasonlítva, talán ők a leghangosabb közönség! Szóval ezúttal is tegyük tüzessé a koncertet! Mindenkit látni akarunk Berlinben és Kölnben!
Sok német rajongó az animén keresztül ismerte meg a japán zenét. Ha adódna rá lehetőségetek, melyik anime, film vagy dorama főcímdalát énekelnétek el szívesen?
Valójában minket nagyon érdekel ez az iparág. Szívesen készítenénk zenét mondjuk filmekhez. Amennyiben a projekt érdekes, nagyon örülnénk egy ilyen jellegű tapasztalatnak.
Szerettek mangát olvasni vagy animét nézni? Ha igen, van olyan különleges sorozat vagy hős, akit csodáltok?
Shota: Tinédzserkorunkban olvastunk ilyeneket… de már rég abbahagytuk. Nagy Slam Dunk rajongó voltam. ADAM inkább a szuperhősök iránt érdeklődik. Még most is szereti Vasembert, bár az nem manga vagy anime. (nevet)
Mi volt a legszebb dicséret, amit eddig kaptatok és miért?
Shota: A "kedvellek" valószínűleg a legjobb dicséret.
ADAM: Oroszországban kaptam tavaly. Egy férfi, talán 40 év körüli odajött hozzánk hogy gratuláljon nekünk és megköszönje a zenénket, mert nagyon nagy dolgokat érzett miközben hallgatott minket. Egy nagyon személyes ajándékot hozott nekünk. Mély jelentéssel bírt. Meghatódtam.
Már számos élő előadásotok volt. Van valamilyen különleges szertartás, amin a koncert előtt átmentek vagy esetleg valamilyen kabala, amit mindig magatokkal visztek a színpadra?
Shota: Hmm, nem igazán… ADAM leellenőrzi a haját a tükörben, én pedig régebben cigiztem, de azóta drasztikusan csökkentettem ezen a szokásomon, így már nem tudom.
Köszönjük szépen az interjút. Sok sikert kívánunk az Európai turnétokhoz.