Forrás: Sound Line
Angol fordítás: Ri Gemini ~ Javítás: Robyn Long McCammon
Magyar fordítás: Pandagirl

Hogy született meg az ADAMS?
Shota: Már azelőtt is ismertük egymást, hogy ezt elkezdtük és mivel érdekelt ADAM szóló munkája, úgy döntöttem, hogy csatlakozom hozzá zeneszerzőként. Elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mit tudnánk együtt csinálni, és így született meg az ADAMS.
Miért a Neo Sexual lett az ADAMS koncepciója?
Shota: A Visual Keiből eredünk, ehhez a koncepcióhoz adtunk néhány új és eredeti elemet, ez lenne a zenénk lényege. Így definiáljuk a NEOSEXUAL műfajt, amit témaként a zenénkbe is beépítünk. Nem csak a dalokba, de a videókba, fényképekbe és a vizuális elemekbe is. Mindez kapcsolódik az ADAMS fő témájához.
Ehhez miért a homoszexualitást választottátok, ami a társadalom által nem teljesen elfogadott?
ADAM: Amit ezzel a társadalom által nem teljesen elfogadott koncepcióval ki akarunk fejezni, az az, hogy a szerelemnek nem kell olyasvalaminek lenni, ami csak férfi és nő közt érezhető, a szerelem lehet férfi és férfi vagy két nő közt is; még érthetőbben, a "NEOSEXUAL" szót úgy lehetne lefordítani, hogy "a szerelem szabadsága" egy egyetemesebb értelemben.
Emiatt a téma miatt, hogyan fogadtak titeket az országotokon belül és kívül?
Shota: Igazából van különbség, az általában vett külföldiek – és mikor azt mondom "külföldi", leginkább Európára utalok mert ott lépünk fel a legtöbbször, és persze most Mexikóra is – nyitottabbak a koncepciónk felé, mint a japán emberek lennének. Például, tegnap este mikor itt léptünk fel, azt láttuk, hogy az előadásunk pozitív reakciót váltott ki Mexikóból. Általánosságban azt mondanám, a legfőbb különbség az, hogy a megítélésünk jobb Japánon kívül.
Az ADAMS vizuális aspektusán kívül, mit kínál nekünk zeneileg?
Shota: Bár az ADAMS a Visual Keiből ered, nem szeretünk ehhez a kifejezéshez ragaszkodni, mert úgy gondoljuk a mi műfajunk más. Ezalatt azt értem, hogy nem akarunk egy zenei műfajon belülre korlátozódni, így amikor electro zenét akarunk csinálni, akkor azt tesszük, ha house zenét, akkor pedig azt. Nem akarunk egyetlen műfajhoz ragaszkodni. A legfontosabb dolog számunkra az lenne, hogy műfajtól függetlenül játsszunk, így az emberek felismerik, hogy ez az ADAMS zenéje. Az számít igazán, hogy a vizuális aspektustól eltekintve, az üzenet maga megfelelően legyen közölve az emberekkel. Erre törekszünk.
Az eddig létrehozott dalaitok közül, érzésetek szerint melyikkel azonosultok leginkább és miért?
ADAM: Őszintén szólva, nagyon sok dal van ami képvisel minket, de amelyikkel a legjobban azonosulunk az az első kislemezünk, a "Dizzy Love".
Shota: Ez a dal magyarázza el legegyszerűbben, hogy mit is jelent a "NEOSEXUAL", ezért érezzük közelebb magunk ehhez a dalhoz.
ADAM: Sok másik dal van, ami hasznos lehet a dalaink megértéséhez, például az elsőt követő további kislemezek: A "Boku no Sei", a "Seseragi" és az "Akisame". Ezek, egymást követve lennének az ADAMS-t legjobban leíró dalok. Ebben a sorrendben hallgassátok meg őket!
Az első kislemezeitekről szólva, hogyan fejlődött az ADAMS az elsőtől az utolsóig?
ADAM: Tényleg nehéz elmondani hogyan is változtunk, mert úgy érezzük, hogy még félúton sem járunk, így a fő irányunk még nem változott; még a változás alatt is megpróbálnánk megtartani a szerelmet és elválást, mint mondanivalót a dalainkban, mert ezek a munkánk fő témái. Szóval még ha változunk is, ezek mindig jelen lesznek.
Mi adta az inspirációt, mondjuk a dalhoz, ami titeket legjobban reprezentál?
ADAM: A fő inspirációnk a saját igaz történetünk, ami megtörtént velünk. Úgy gondolom, ha azt akarom, hogy az emberek megértsék mit akartam ezzel mondani, akkor még ha nehéz is, le kellene fordítaniuk a dalszövegeket és akkor meglátják mit is akarunk azzal mondani, hogy ez az igaz történetünk.
Drasztikus témaváltás, most hogy már voltatok Mexikóban és megismerhettétek a várost, mi tetszett a legjobban?
ADAM: Igen, lehetőségünk adódott egy kisebb körútra a városban. Elmentünk egy piacra, ami nagyon tetszett nekünk, és ahol anélkül, hogy tudtuk volna mennyire fűszeres, kipróbáltunk néhány fogást. Nem igazán szeretjük a fűszeres ízeket.
Shota: Elég sok lehetőségünk adódott a helyek megismerésére.
ADAMS: Ez egy gyönyörű ország és az emberek is nagyon kedvesek és barátságosak. Nagyon várjuk, hogy a jövőben visszatérhessünk.
A rajongóitokról, tegnap este együtt tölthettetek velük egy kis időt, milyennek éreztétek a hangulatukat?
ADAM: Nagyon jó volt.
Shota: Ami a leginkább lenyűgözött minket az, hogy végül is olyan volt amilyenre számítottunk, olyan értelemben, hogy rengeteg szenvedélyt és lelkesedést tapasztaltunk, mégis a szenvedély volt a legerősebb érzés. Nekünk pedig pont ilyen elképzeléseink voltak a mexikói rajongókról.
Az összes ország közül, ahol már jártatok, melyik rajongói voltak a legjobbak?
ADAM: Nyilvánvalóan szeretjük a mexikói rajongóink, így a rajongókat tekintve, ezt az országot besorolnánk a legjobbak közé. Nagyon különlegesek és olyan típusú emberek, akikkel csak Mexikóban találkozhatunk.
Shota: Nehéz megmondani, melyik országban vannak a legjobb rajongók, mert minden országnak más típusa van különböző jellegzetességekkel, de ha mondanom kellene egy országot ami emlékezetes volt, az az Oroszország lenne. Mikor megérkeztünk a repülőtérre és a csapattal beszélgettünk, még minden nyugodt volt, de mikor elkezdődött a koncert… nem tudom, hogy fejezzem ki magam, de nagyon nyugodtak voltak, ugyanakkor barátságosak. Szóval anélkül, hogy eltúloznám a kedvességet amit nekünk mutattak, a tény, hogy szívesen láttak minket az országukban volt rám a legnagyobb hatással.
Mire számíthat az, aki ma este eljött, hogy lásson titeket? Van valami meglepetésetek számukra?
ADAM: Nem vagyok benne biztos, hogy meglepetésnek nevezném, mert azok után, hogy tegnap este már volt egy rövid bemutatónk már nem számít annak.
Shota: A tegnap este látottak ihletet adtak ahhoz, hogy ma este milyen fajta előadást is adjunk. Észrevettük, hogy a mexikói rajongók szenvedélyesek és elevenek, így ma este egy sokkal tüzesebb előadást nyújtunk mint tegnap! Igaz, hogy van egy meglepetésünk a rajongóknak, de végül az ő reakcióik lesznek a meglepetés számunkra. Szóval a "meglepetés" fogalma számomra a lassú felépülése annak, amit mi adunk, és annak, amit a rajongóktól kapunk cserébe teljesen váratlanul. Így kapcsoljuk ezt a kifejezést az előadásunkhoz.
A J'Fest hívott meg titeket Mexikóba, de mi volt az, ami miatt elfogadtátok a meghívást?
ADAM: Igazából mi már ezelőtt a meghívás előtt is el akartunk jönni Mexikóba, hogy elmenjünk abba az országba, amit tényleg látni akartunk, valamint mert imádjuk a tequilát!
Shota: Tegnap este rengeteget ittunk belőle. A tequila finom.
ADAM: Igen, a tequila tökéletes, de mivel olyan sok márka és különböző típus van belőle, nagyon jól szórakoztunk! A másik oka, amiért ennyire szeretem Mexikót az a rendkívül régi művész, Ritchie Valens. Tudom, hogy a nagyon régi időkről beszélek, de mindig is kedveltem őt, ezért óriási álmom volt, hogy meglátogassam Mexikót, az országot, ami életet adott ennek a művésznek.
Szeretnétek majd egy mexikói vagy Latin-Amerikai művésszel dolgozni, gondoltatok már erre?
Shota: Eléggé tetszik ez az ötlet, mert még egyetlen művésszel sem dolgoztunk együtt idáig. Ezért az egy Latin-Amerikai művésszel való együttműködés ötlete jól hangzik.
Valaki konkrét esetleg?
Shota: Még senki nincs az eszemben, mert nem igazán ismerünk ilyen művészeket, de úgy gondolom, hogy egy latinosabb hangzású ADAMS érdekes lehet.
ADAM: Hamarosan újabb koncertünk lesz és talán azt gondoljátok, mi nem figyelünk titeket, egyenként, de figyelünk! Ne legyetek lusták és legyetek szenvedélyesek a koncerten! Ha nem teszitek, nagyon fogok haragudni rátok!! Engedjétek, hogy az ADAMS szeressen titeket.
Shota: Tegnap este került sok az első mexikói koncertünkre, ma este pedig még tüzesebb előadást nyújtunk majd! Gyertek el és nézzétek meg, mert imádni fogátok~!