Kedves Évák,
Még mielőtt az ADAMS következő eseményei és koncertjei elkezdődnének, szeretnénk közzétenni egy új beszámolót német Éváink, Azu és Sato jóvoltából, aki a két Párizsi koncertre is elment, hogy támogassa az ADAMS-et! Kérlek élvezzétek!
————--
Már majdnem itt az ADAMS SEXPLOSION turnéjának félideje, még sincs időnk ezen gondolkodni, mivel úgy döntöttünk, sorozatban a hatodik hetet is koncertekkel töltjük!! Ezért mindkét párizsi helyszín, a március 21-ei és 22-ei is a választásaink közé esett és Sato meg én úgy döntöttünk, hogy összeállunk a lengyel Yume-vel, hogy további nagyszerű emlékeket szerezhessünk… ami sikerült is!
Mi hárman Berlinben találkoztunk, onnan indultunk Párizsba repülővel. Bár az út Franciaországba simán ment, az idő mégis ellenünk dolgozott, mivel bár meglehetősen hamar érkeztünk meg, a reptérről a hotelünkbe, onnan pedig a Japan FM stúdiójába vezető út hosszú volt, így nagyon kellett sietnünk. Továbbá néhány félreértés miatt Sato és én elvesztettük Yume-t (mivel ő egy másik hotelben szállt meg). Hogy lerövidítsük a dolgot, és mert talán Yume maga is ír majd a Japan FM stúdiójába vezető kalandos útjáról: Később újra-egyesültünk és szerencsére már biztonságban volt!! (Még mindig rettentően sajnáljuk, hogy elvesztettünk téged! Annyira sajnáljuk~ T_T)
Egy kis zavarodottság után, hogy honnan is indul majd a rádióstúdióba induló transzferjárat, megtaláltuk a helyet és megérkeztünk a Japan FM Szent Csarnokába. A legtöbb rajongó már odakint várt, így néhány ismerős arcot is láttunk, valamint találkoztunk Flash-sel, a Japan FM imádnivaló kutyájával és kabalájával! Nem sokkal ezután bevezettek minket az épület belsejébe, mert a srácok rádióinterjúját már épp kezdeni akarták!
Az esemény ezen részéhez volt egy francia-japán fordítójuk, ezért úgy gondoltam, hogy egy szót sem fogok érteni az egészből, de szerencsére Shuro (kollégám az ADAMS Europe oldalán) mindent lefordított nekem angolra, így én is követhettem az interjút. ADAM és Shota sokat beszélt a koncepciójukról, az új albumról és jövőbeli terveikről. Mindig nagyszerű azt hallani, hogy a srácok milyen sokat beszélnek, mikor saját anyanyelvükön válaszolhatnak a kérdésekre! ( * ^*) Ismét óriási KÖSZÖNET Shuro-nak, amiért kisegített engem! ❤
Két kisebb szünetet is beleértve az interjú körülbelül egy órán át tartott, mire végre eljött az idő a bemutatóra! Fáradtság kúszott fel a csontjaimon és hogy megszabaduljak tőle, már nagy szükségem volt egy kis akcióra! Körülbelül 20 rajongó volt jelen, plusz néhány személyzetis és sajtós, ennek ellenére teljesen kitöltöttük a kis stúdiót! Már mindannyian készen álltunk, hogy az alábbi dalokra zúzhassunk:
Intro
LOVE ME
HERO -Dear Eves my precious broken piece-
-MC-
Dizzy Love
ROMEO
WHY
GAME SET (ゲームセット)
Seseragi (せせらぎ)
Akisame (秋雨)
Boku no Sei (ボクノセイ)
-MC-
YOAKEMAE
-Ráadás-
ONE AND ONLY
Kicsit aggódtam, hogy ez a néhány rajongó túl félénk lesz, hogy bármiféle reakciót mutasson, de meglepő módon egyáltalán nem féltek hangosan sikoltozni ezen a szokatlan helyszínen! ADAM és Shota sem volt visszahúzódó, ahogy mindig, úgy most is pillanatok alatt felmelegítették a légkört, amint a Dizzy Love-ra került a sor!! Személyes örömömre a ROMEO, WHY és a GAME SET dalok következtek ezután, így nem tudtam visszatartani a hangos sikolyom, még annak ellenére sem, hogy a megfázásnak köszönhetően már nem igazán volt hangom.
Az ADAMS hivatalos fotósa, Ryota Sakai szinte mindenki által észrevétlenül lopakodott a zenekar, a rajongók és az összes többi jó hely között, hogy a különleges bemutató minden mesés pillanatát lencsevégre kaphassa!
Pontosan tudva, hogy mit is kell tenniük azért, hogy felcsavarják a hangulatot, a srácok úgy választották meg ennek a rövid koncertnek a dalait, hogy mi keményen bulizzunk. Különböző országok Évái egyesültek a túláradóan boldog érzelmek nagy kavalkádjában! A két utolsó dal alatt a rajongók hangereje már a maximumon volt, mivel senki nem akarta, hogy ez a koncert véget érjen!!
Izzadtan, de boldogan hagytuk ADAM-nek és Shotának, hogy befejezzék a show-t. A néhány perces pihenőjük alatt mi vettünk néhány új turnécuccot, majd a dedikálásra és fotózásra vártunk. Miután megkaptuk az aláírásaink, odaadtuk nekik a kis ajándékainkat, néhány LOVE ME matricát, amit mi az ADAMS-re és az Évákra is felragasztottunk, majd csináltunk néhány fotót és ez az emlékezetes este véget ért. Ismét megtettük a hosszú utat a szállodánkig, ezúttal anélkül, hogy Yume-t elvesztettük volna, és bár viszonylag gyorsan ágyba kerültünk, még így sem tudtunk hamar elaludni, mert még mindig túl izgatottak voltunk.

Másnap egy nagyon-nagyon hosszú reggeli után ismét találkoztunk Yume-vel, hogy sétáljunk egy kicsit, várost nézzünk és leellenőrizzük, hogy vár-e már valaki a koncert helyszínénél. Valóban, még csak 14:00 volt, de már néhányan sorban álltak! A hotelünk nem volt messze a helyszíntől ezért miután befejeztük a Párizsi felfedezőutunkat, visszamentünk a szobáinkba, elkészültünk a koncertre és ismét elmentünk a Le Klub-ig.
Ott láttunk néhány ismerős Évát, néhányukat az előző ADAMS koncertekről, másokat pedig a SAGA turnéról. Mivel tavaly már eljöttünk ebbe a klubba, kicsit olyan érzés volt, mintha haza jöttünk volna. A Le Klub egy igazán szép helyszín régi téglafalával és hangulatos belső terével.
A VIP-k számára a belépés időben kezdődött és röviddel az után, hogy bejutottunk ADAM és Shota is belépett a VIP fotózás számára kijelölt szobába. Mint mindig, most is nagyon jóképűek voltak a fekete és fehér öltözékükben, és hogy kiemeljek egy bizonyos dolgot – Shota elképesztően jól néz ki az (ismét) rövid hajával! <3
Az ADAMS ezekkel a dalokkal zúzta szét Párizst második alkalommal:
Intro
LOVE ME
HERO -Dear Eves my precious broken piece-
blind
-MC-
Kissin’ in the Dark
Dizzy Love
-MC-
Sasayaki (囁き)
Go
GAME SET (ゲームセット)
[Technikai problémák miatt meg kellett szakítaniuk majd újra eljátszani ezt a dalt, és míg ez a két dolog megtörtént mi kaptunk egy nagyon hosszú, de elképesztően aranyos MC-t! Shota hagyta, hogy ADAM elmondja mit is csináltak aznap. Például azt is elmondta nekünk, hogy az Eiffel Torony úgy néz ki, mint egy csokoládé, amit ő meg akar enni. Ezen jót nevettük, majd Shota hozzáadta, hogy ADAM nagyon jó evő, ezért valószínűleg képes lenne az egész tornyot megenni! Még köszönetet is mondtak az összes ideutazó Éva nyelvén – Merci, Dankeschön & Dziękujemy!! Ezután közösen énekeltünk egy szülinapi dalt Aurélie-nek és mikor már semmi más nem akadt, amiről beszélhettek volna, bemutatkoztak a közönségnek!]
-MC-
GAME SET (ゲームセット)
Wolf
Sweet Dreams (are made of this) [Cover]
Seseragi (せせらぎ)
Akisame (秋雨)
Boku no Sei (ボクノセイ)
-MC-
ROMANCE
Sweet Dreams
-Ráadás #1-
YOAKEMAE
Fly through the sky
-Ráadás #2-
ONE AND ONLY
A show szokás szerint a LOVE ME-vel kezdődött, de valami mégis más volt. Mikor a dal elérkezett a kórus részhez, ADAM hirtelen szétnyitotta a zakóját, hogy felfedje a pontosan a szíve fölé, az ingére ragasztott LOVE ME matricát! Döbbenet és boldogság lett úrrá rajtunk és a matricánk meglepetésszerű használata még hangosabb sikításra késztetett minket. Mikor elfordult volt rajta még egy matrica, ezúttal a tarkóján. Ekkor végre megértettük: A mai egy jó nap lesz~!! (ノ≧∀≦)ノ ❤
A kis klubban a hőmérséklet gyorsan növekedett és egyértelmű volt, hogy miféle tervei vannak a srácoknak erre az éjszakára: Hogy ők maguk is megőrüljenek és minket is megőrjítsenek! Még Shota is, aki általában jobban szereti, ha ADAM van a rivaldafényben, a mostani este alatt sokszor hívta fel magára a figyelmünket szuper szexi mozdulataival és követelőző pillantásaival.
Tartottak egy rövid pihenőt, mi alatt azt mondták, hogy egy sötét és érzéki hangulatot akarnak teremteni, amihez rögtön a Kissin’ in the Dark-ot és a Dizzy Love-ot kezdték játszani. Így… elég jól sikerült a hőn áhított légkör megteremtése, mivel amit láthattunk az perzselően tüzes és elképesztően szenvedélyes volt, valamint érdemes a „SEXPLOSION” elnevezésre. A Dizzy Love alatt Shota még egyik karcsú lábát is ADAM vállára helyezte, a többit pedig a képzeletetekre bízom! ヽ(* ≧ ω≦)ノ
Néhány régi, de nem kevésbé táncolható dal, mint a Sasayaki és a Go következett, majd vezetett a GAME SET-hez és egy vicces közjátékhoz, amit a fentebbiekben már valamennyire leírtam. Annyira jó ADAM-et ilyen sokat hallani beszélni, mivel bizonyára rengeteg dologról tud beszélni, még ha az néha imádnivalóan furcsa angolban végződik is. Ugyanúgy tud aranyos lenni, ahogy egy szexi vadállat, amit néhány dallal később be is bizonyított. Ugyanez igaz Shotára is – ami hiányzik ADAM-ből egy helyzetben, azt Shota hozzá tudja adni, és fordítva is. Mindig ki tudják pótolni a másikat, mint Yin és Yang vagy mint a 69 [SIXNINE], együtt alkotnak tökéletes egységet! ❤
A következő néhány dallal ismét nőni kezdett a feszültség, és természetesen miután ennyit húztak minket, már mindenki néhány bizonyos dalra várt. A többre való sóvárgás már hosszasan időzött a már így is túlságosan forró levegőben, és mire végre elérkezett a Sweet Dreams már nem volt visszaút! A srácok egyre közelebb kerültek egymáshoz, a sikolyok hangosabbak lettek, összedörzsölték az orraikat, a visítások magasabbak lettek, ajkaik már majdnem összeértek, bizsergő érzések mindenütt! Kezeik egymás ingét markolászták, többre sürgetve a másikat, majd szenvedés a bosszantó gombokkal, amiknek menniük kellett. Ekkor Shota elvesztette türelmét és egyszerűen széttépte ADAM ingjét. A gombok szétrepültek és az egyik nyaklánca sem élte túl ezt a szenvedélyes támadást!
Gondolom azért, hogy pótolják a GAME SET alatti nem kívánt és hosszú szünet miatt kiesett időt, miután már búcsút intettek a YOAKEMAE és a Fly through the sky számokkal, még kijöttek egy második ráadásra. Viszont a ONE AND ONLY tökéletesen jellemezte az estét – egyedi volt és tökéletes a maga tökéletlen módján. Bár az este során néhány dolog félresiklott, még így is szórakoztató és emlékezetes volt!!
A tökéletesen tökéletlen este lezárásaként még volt egy rövid afterparty-nk, ami azt jelenti, hogy míg a srácok chekit készítettek a rajongókkal, míg a dalaikat énekeltük. ADAM alkalmanként csatlakozott hozzánk és még Shota is bizonyára le volt nyűgözve a kifogyhatatlan energiáinkon és lelkesedésünkön, ha az ADAMS dalairól van szó. A fanklub fotót illetően pedig ismét kisebb problémáink akadtak, mivel a fény nem volt annyira jó, ezért legalább 5 percig kellett pózolnunk. Nos, nem panaszkodom, jó helyen álltam! ;D
Továbbá (nem) sajnáljuk, hogy MINDENHOVA odaragasztottuk a Universal Love matricáinkat!!

Minden hullámhegyet és hullámvölgyet összevetve, ez a párizsi hétvége nagyszerű volt! Ismét szeretném megköszönni mindenkinek, akivel találkoztam, és aki részese volt! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, nem tudom elégszer elismételni!! Igazán nagy öröm volt! ❤
Következő állomások: Düsseldorf, Berlin, Köln & Liège!! Ott találkozunk~
Azu & Sato

Eredeti bejegyzés
Fordítás: Pandagirl
Fordítás: Pandagirl