Mi újság?
Kéz a kézben az új SEXPLOSION album megjelenésével, az ADAMS már elkezdte harmadik európai turnéját!
Az első nap Lengyelországban volt Valentin napon, amiről nyugodtan mondhatom, álomszerű megnyitó lett.

14-én maga a koncert volt, 15-én pedig egy találkozó a rajongókkal.
Köszönöm annak a rengeteg ÉVÁNAK, aki felélénkítette a napot.
A következő héten már Észak-Európa jött, Finnországgal és Svédországgal.

Ez a fotó közvetlenül a ráadás előtt készült.
Ezen a héten Luxembourg, Németország (München) és Franciaország (Epinal) következik, és ugyan a turné még csak most vette kezdetét, én mégis hiszem, hogy az ADAMS mindenhol földrengető lesz, ahol csak jár!
Akkor jöjjenek a hírek. Ugyan májusig Európában fogunk turnézni, de március 10-én megtörténik a NEO SEXUAL újrakiadása, valamint SIXNINE című második albumunk megjelenése Japánban.
Bár a hanganyag már megtalálható az Amazon mp3 és iTunes oldalakon is, és gondolom már sokatoknak megvan, ha esetleg mégsem, itt ez az emlékeztető bejelentés! Azok, akiknek még nincsenek meg ezek a CD-k, itt szert tehet rájuk ^^
NEO SEXUAL/HIGHFEEL

¥3,240
Amazon.co.jp
※ A harmadik, SEXPLOSION album jelenleg kizárólag az európai turné helyszínein kapható, a hivatalos megjelenését illető bejelentésre csak később kerül sor.

Shota