Eredeti: Koneko #59
Angol fordítás: Azu
Magyar fordítás: Pandagirl
Angol fordítás: Azu
Magyar fordítás: Pandagirl
Egy még sosem látott 10 éves terv a sikerért, és a határtalan szeretet az ADAMS koncepciójának fő részei, a duóé, amelynek elsődleges témája a homoszexualitás. Érzelmes balladákkal, valamint a rock és klub hangzás keverékével akarják újraértelmezni a Teremtéstörténetet, a maguk módján.
Profil
Eleinte az énekes ADAM szóló projektjének volt tervezve, aki leszerződött a HIGHFeeL Japan-nel, és Shota lett a producere. Röviddel ezután Shota felvette a gitáros szerepét, így ADAM szóló projektje átalakult az ADAMS nevű duóvá. A projekt fő gondolata az volt, hogy újraírják a Genezist és mindenki mástól eltérően újraértelmezzék azt. Ádám és Éva helyett, Ádám és Ádám képviseli az élet kezdetét és követi el az első főbűnt. Ez az, amiért a homoszexualitás a fő elképzelése dalaiknak és videóknak. Ez nem újdonság fanservice tekintetében, de egyetlen másik banda sem ábrázolta még ezt a témát annyira, mint az ADAMS.
Miután 2011 novemberében megkezdték aktivitásukat, 2012 augusztusában kiadták első "Dizzy Love" című kislemezüket. Októberben volt első élő show-juk "boys#1" címszó alatt, majd egy hónappal később egy Shibuyában tartott koncerttel ünnepelték első évfordulójukat. November 21-én végre megjelent első debütáló albumuk, a "Neo Sexual". Decemberben további két élő show-t adtak – "boys#2" Ikebukuroban és "boys#3 – Christmas Party" egy különleges Karácsonyi esemény a Meguro ROCKMAYKAN-ban.
A "Neo Sexual" 2013 Január 23. óta kapható az amazon.com oldalon, így az ADAMS-nek lassan sikerült felhívni magára a zeneszeretők figyelmét Japánon kívül is. Februárban adták ki "Kimi no sei" című digitális kislemezüket, majd Júliusban utat találtak Európába, ahol 4 koncertet adtak, Luxembourgban, Kölnben, Berlinben és Utrechtben. Csak néhány nappal az Európából való visszatérésük után, kiadták következő "Bittersweet" kislemezüket Július 19-én. Röviddel ezután a banda bejelentett egy újabb kislemezt "Seseragi" névvel Novemberre, és utaltak második, 2014 tavaszára tervezett európai turnéjukra.
Ami a jövőjüket illeti, ADAM és Shota nagy tervekkel rendelkezik, mert úgy jellemzik magukat mint "még nem valódi emberek". Emiatt tették születésük napját 2021 Novemberére – teljes 10 évvel az ADAMS megalakulása utánra. Azonban ez a különleges nap egyben az ADAMS feloszlását is jelenti. Ezért akarja a duó azt a szintet elérni, amit még senki előttük, és amit ADAM és Shota úgy nevez, "Neo Sexual". A két srác ezzel akar létrehozni egy új, nemtelen lényt, aki minden határon túlmutat.
Zenei stílus
"Szerelmes dalaink vannak, amik nem tartoznak a Visual Kei, J-Pop vagy Klub zenéhez. Ez egy keverék határok nélkül, mint egy teljesen új zenei műfaj." mondta az ADAMS önmagukról. Tényleg találhatsz néhány különböző stíluselemet, kezelhető számú kiadásaikban.
A gyengéd szerelmes balladák, mint a "Kimi no sei" és "Boku no sei" mellett, az ADAMS megmutatja keményebb, elektronikus rock oldalát is utolsó "Bittersweet" című kislemezével. Másrészről a "Stand up", a "Neo Sexual" album legutolsó dala, a ballada és klub hangzás egy meglehetősen zavarba ejtő keveréke. ADAM világos, teljesen tiszta hangja kiemelkedik minden zenei alapelem közül, valamint magas elismerési értékkel bír, különösen az akusztikus verzióknál és az élő előadások alkalmával. Shota szintén akkor mutatja meg leginkább tehetségét, mikor egyszerű akusztikus gitáron játszik egy kis helyen. Természetesen a duó kihangsúlyozza koncepciójának átadását az élő show-k alatt, így a rajongók – a banda szeretetteljesen "EVES-nek" nevezte el őket – sok fanservicre számíthatnak.