Harmadik kislemezével az ADAMS zenei utazást akar tenni fiatalságukba, múltbeli szerelemről, rég elfeledett érzésekről és a régi szép időkről mesélve. Ez a melankolikus téma tele meglepetésekkel, teljesen más képet mutat, mint ahogy azt először feltételeznéd.
MŰVÉSZ
Az ADAMS egy teljesen új koncepciót hozott létre zenéjével, és szemmel láthatóan eszük ágában sincs egy bizonyos kategóriába tartozni. Miután az énekes ADAM, és a gitáros Shota 2011 novemberében megkezdte aktivitását, 2013 júliusában már 4 élő show-val is megtisztelték rajongóikat, Luxemburgban, Kölnben, Berlinben és Utrechtben. A következő Európai turné 2014 tavaszán lesz. Nem csak a két srác harmadik kislemeze "Seseragi" kapható, hanem első albumuk a "NEO SEXUAL" is, ami remek bepillantást enged a "neo sexual" rock duó zeneileg sokszínű világába. Érzelmes balladáktól, a rock-orientált gitár hangokon át az elektronikus klub zenéig mindenki ízlésének megfelelő zenét kínálnak. Beleszeretsz a duó néha meglehetősen szokatlan stílusába, ahol soha nem számíthatsz rá, hogy egyik kiadásuk hasonlítana a másikhoz. Az ADAMS magas célokat állított maga elé az elkövetkezendő évekre, ami néhány meglepetést is tartogat.
CD
Mikor elkezded a CD-t, azonnal észreveszed a címadó dal "Seseragi" kissé keleties hangzású bevezetőjét. Ez a dal a banda által melankolikusként lett jellemezve, ám zeneileg első, de még második hallgatás után sem tűnik annak. Néhány másodperc után már hallható az elektronikus gitár, együtt a lapos de vezető ritmussal inkább egy gitár-hangsúlyos rock balladává teszi a hallgató számára. Ez ADAM hangjával kissé megváltozik. A gitár visszavesz egy kicsit és csak az egynemű énekre koncentrál. De a dal nem marad homogén, mivel egy "rap-nek" nem igazán nevezhető beszélő rész zavarja meg, hogy átvezessen a kórusba, ami meglehetősen elektronikus hangzású. Ezután a pont után gyakrabban hallható a gitár, és körülbelül a dal közepénél hallhatod Shota éles gitárszólóját, ami valójában nem igazán illik bele a dal melankolikusra tervezett témájába. Ahány meglepetést kínált nekünk a "Seseragi" első fele, annyira harmonikusan illik a megadott koncepcióhoz a második rész, mindezek után a dal ugyanolyan keleties-hangzással ér véget, mint amivel kezdődött. Bár a dalszöveg meglehetősen elgondolkodtató, sóvárgó, és mélabússág tekintetében visszaidézheti az első nagy szerelmedet, a "Seseragi" nem helyezhető ugyanarra a szintre mint az ADAMS korábbi balladái.
A "ROMEO" pont úgy kezdődik, mint ahogy azt a "Seseragi-tól" várnád: ADAM tiszta melodikus-drámai énekével, ám nem sokkal később kezd megjelenni néhány alig észrevehető elektro ütem, ami a későbbiek során egyre jobban észlelhető lesz.
A "Seseragi-val" ellentétben ez a dal kevesebb meglepetést tartogat. Ezek egyike a rap rész, ami a romantikus kezdetnek egy teljesen más érzetet ad. A fülbemászó kórus már-már éles gitár riffekkel van körülvéve, ami megnehezíti a dal bármilyen adott műfajba való besorolását. A "ROMEO" egy könnyen hallgatható dal, de a kóruson kívül semmi másra nem emlékszel mire eléred a kislemez harmadik dalát, a "ONE AND ONLY-t". Habár a második dal a leggyengébb ezen a lemezen, meglehetősen harmónikus a másik két dallal.
A "ONE AND ONLY" kezdésével már láthatod is a kislemez központi témáját, ami minden egyes dallal egyre elektro központúbb lesz. A vezető techno ütemek néha áttörnek ADAM szelíd és romantikus hangján, egy ütemesebb számot hozva létre, ami nagyon messze áll bármilyen melankóliától. A meglepetések számát tekintve, a többi dalhoz képest a "ONE AND ONLY" szolgál a legkevesebbel, ám vidám ütemei egyáltalán nem unalmasak. Ebben a számban sem maradt ki Shota gitárszólója, ami egy kis rock érzetet ad a dalhoz, bár lehetne egy kicsit hosszabb is. A vég hirtelenül és meglepően érkezik.
CD BORÍTÓ
Mivel kritikánkhoz digitális formában kaptuk meg a "Seseragi-t", semmit nem tudunk mondani a fizikai változatról. Ezért a CD borítót nem számítjuk bele a végső értékelésbe.
EREDMÉNY
Követve mottójukat, miszerint a Visual kei-től a klub zenéig minden műfajt kevernek egy új műfaj létrehozásáért, ADAM és Shota zeneileg eléggé bevadult legutóbbi kiadásával. Aki a "BOKUNOSEI-hez" hasonló drámai ballada gyűjteményt várt az elmúlt szerelmek témájú "Seseragi" bejelentése után, az biztosan csalódni fog. A duó harmadik kislemeze inkább a "Bittersweet" stilisztikai utódja, és azt mutatja, hogy egyszerűen nem fokozhatod le az ADAMS-et szelíd dallamokra. A diszkréten használt elektro ütemek és rock-orientált klub hangzás rajongói elégedettek lesznek. Viszont ha már hallottad az ADAMS korábbi munkáit, tudni fogod, hogy a ennél a duónál a legváratlanabbra is fel kell készülnöd.
ÉRTÉKELÉS
Dalok minősége - 1
Dalválaszatás - 2.5
Csomagolás - 0
Ár/Előny - 2
Összesített pontszám - 1.4 (*)
(*) - 1 a legjobb pontszám!