Forrás: BCM #25
Fordítás: Pandagirl
Fordítás: Pandagirl
Ehhez a Yokoyama Shotával (ADAMS) készült interjúhoz úgy döntöttük, hogy valami mást csinálunk, amibe Shota is boldogan belement. A hagyományos Q&A stílusú interjú helyett hagytuk, hogy Shota annyi belga dalt hallgasson, amennyit csak lehetséges, egyet az ábécé minden betűjéhez. Azután Shota elmondta a véleményét, mi pedig néha további kérdéseket tettünk fel.
Azok számára, akik kíváncsiak a dalokra, az összes megtalálható Youtube-on (vagy legalábbis az volt mikor az interjú készült).
A: Arno Les Yeux de ma Mére
Aurélie Vandecasteele (menedzser): Ó, szeretem ezt a dalt, szerintem csodálatos!
Shota: Én is szeretem!
Mennyire fontos számotokra a család, magánemberként és zenészként?
Shota: Természetesen nagyon fontos. Mint zenész az édesanyám nagyon fontos számomra. Mindig támogatott engem az elhatározásban, hogy zenész leszek. Már az életem egy elég korai szakaszában tudtam, hogy ezt akarom és ő mindig mellettem állt. Ezért van, hogy zenészként ő a legfontosabb ember számomra, persze a családom többi tagja is nagyon fontos.
B: BRNS Here Dead He Lies
Szeretem, hogy valami újjal és mással próbálkoznak. Ez már a rock zene új generációja. Ugyan még nem láttam a banda fotóját, de nagyon stílusosnak hangzanak, mint akik nagyon jól átgondolták a képi ábrázolásukat. *Aurélie megmutatja neki az ábrázolásmódjukat* Igen, nagyon tetszik a stílusuk ezzel a sok modern művészeti elemmel.
C: Channel Zero Dark Passenger
*nevet* ez aztán a hosszú intro! Talán egy kicsit túl hosszú is. Gondolom a legtöbb metál zenekar ilyen. Tinédzserkoromban hallgattam néhányat, de leginkább csak a Metallica-t. Jobban szeretem az ahhoz hasonló, mint a hagyományos heavy metal bandákat. Mikor az agresszív és nehezebb hangokról van szó, jobban kedvelem az egyszerű stílust. Nem pedig a gyors gitárrészeket, amik már nagyon a technikára mennek.
D: dEUS Suds & Soda
Nekem kicsit úgy hangzik, mint az Oasis: alternatív, ugyanakkor kereskedelmi is.
E: Evil Superstars B.A.B.Y
*kuncog* helyenként ez a dal Marilyn Mansonra emlékeztet, tudod, még a korai napjaiból. A régi korok punk-rockját idézi, nagyon bejön, szerintem igazán jó. Határozottan egy olyan zenekar, amit többet szeretnék hallgatni.
F: Front 242 Headhunter (remix)
Tetszik *mosolyog*
Mi a végjátékod az ADAMS számára?
Nos, ha mondjuk lenne egy 10 éves tervünk, remélném, hogy a végére az ADAMS egy világhírű zenekar lenne. Valamint, hogy még akkor is stílusosak és eredetiek maradnánk.
G: Gorki Lieve Kleine Piranha
Tetszik *mosolyog*. Ez egy jó pop-rock dal. Nyilván nem értem a szöveget, de az általános hangulat és a dallam bejön.
Az összes holland nyelvű alternatív zene közül, ez az egyik legismertebb. Bár az énekes, Luc De Vos néhány éve meghalt, még ma is mindenhol ismert Flandriában. Az ADAMS melyik dala az, amelyikre, reményeid szerint még a halálod után is emlékezni fognak?
A Dizzy Love. Ez az eddigi legerősebb alkotásunk. Alkotás alatt a teljes csomagot értem, nem csak a dalt magát és a zenét, hanem a képi világot és az ehhez készült videót is.
H: Here I Belong Girls In Hawaii
Már-már olyan, mint egy film. Ez egyértelműen egy olyan dal, amit a magánéletben is hallgatnék. Szeretem a dal egyszerű gitár részeit, csakúgy, mint a beszédrészt. Sok hangszeres zenét és filmzenét szeretek, ebbe pedig ez is jól passzol.
Sokat utazol. Érzésed szerint melyik az a hely, ahova leginkább tartozol?
Nagyon sok helyre járok. Ahogy rengeteg új helyet is megismerek, ami jó a kreatív rezgéseknek. Az elmúlt két évben sokat róttam az utakat, így rengeteg dolog megváltozott a fejemben, abban, amit gondolok és ahogy érzek a dolgokkal kapcsolatban. Többnyire ez mind jó és a jóért van *mosolyog*.
I: Ice Guitars Zita Swoon
Ez nagyon érdekes és nagyon más! Egyértelműen érdekes hangzása van, és a hozzáadott effektek is tetszenek.
J: Janes Detd. Take on Me (A-ha feldolgozás)
Shota: *nevetésben tör ki* Király! Rendben, ez valóban nagyszerű! A hangzásuk olyan mintha egybegyúrták volna a punkot és a rockot, remek kombó! A dal meg fülbemászó!
Aurélie: Ez nekem is tetszik!
Az előző koncertek során előadtatok egy Sweet Dreams feldolgozást, van másik olyan dal, amit szívesen feldolgoznátok?
Shota: Ha valaha csinálok még feldolgozást, az egy híres dal lenne, mivel azokat mindenki ismeri és valóban megmutatja a különbséget az eredeti és az ADAMS változatának hangzása között. Úgy gondolom legközelebb, ha lesz legközelebb, egy poposabb mainstream dalt választunk. Talán még Madonna dalt is feldolgozok majd *kuncog*.
Aurélie: Talán Nena 99 Luftballons dalát kéne feldolgoznod, a német rajongók kedvéért *lejátssza*.
Shota: Ó, én ismerem ezt a dalt! Nos, igen, talán fel is dolgozom majd *mosolyog*!
K: Kiss My Jazz Good Night Irene
Egy olyan bandához képest, aminek a nevében ott a Jazz szó, számomra ez egyáltalán nem hangzik jazzesen.
L: Vive la Fête Liberté
Király! Rettentő stílusos! Nagyon tetszik. Kíváncsi lennék, vajon hány ember szereti a francia rock zenét. Népszerű, vagy színtér orientált?
Színtér orientált, bár a Vive la Fête elég ismert. A dal címe „Szabadság”, számodra mit jelent a szabadság?
Az hogy számomra mit jelent, a hangulatommal változik. Mikor kedvetlenül érzem magam, negatív vagyok, akkor egyáltalán nem érzem magam szabadnak. Azonban mikor jó kedvem van, úgy érzem, képes vagyok rá, hogy elérjem az összes célom és mintha akármit és bármit megtehetnék. Szóval a kulcs tényleg az, hogy pozitívak legyünk *mosolyog*. Bár a világ sosem lesz valóban „szabad”, legalább neked meg lehet a személyes szabadságod azzal, ha pozitív vagy *mosolyog*.
M: Moules Frites Stromae
Shota: Ez jó meg minden, de miért olyan híres Stromae?
Aurélie: A teljes általa nyújtott csomag miatt: hang, külső, minden.
Shota: Tehát az általános stílusa miatt?
Aurélie: Mert egyedi.
Shota: Szóval azért, mert az emberek szerint ő klassz, így a zenéje hallgatásától az emberek ugyanúgy menőnek érezhetik magukat?
Aurélie: Azért, mert a dalszövegei jók és más a zenéje. Ez teszi őt olyan népszerűvé. Ez azért van, mert ő mer másmilyen lenni és afrikai módon változat egy rossz vagy szomorú dolgot bulivá.
Pontosan. A dolgok negatívak, de ők így is buliznak, mert jobb pozitívnak lenni, mint negatívnak.
(Szerkesztői jegyzet: a cím miatt választottuk ezt a dalt, ami lefordítva „kagyló és sült krumpli”-t jelent, viszont a valóságban az AIDS problémájáról szól.)
Félig afrikai félig belga származásával Stromae gyakran tesz afrikai elemeket a zenéjébe, ahogy ebbe a dalba is. Mit gondolsz, most hogy ilyen sok időt töltesz Belgiumban, fogsz majd tipikusan belga elemeket tenni a zenédbe?
Ó, persze hogy fogok! Egyre több belga zenét ismerek meg *kuncog*.
A kagyló sült krumplival valószínűleg egyike a hagyományos belga ételeknek, amiket világszerte ismernek és szeretnek az emberek. Melyik a kedvenc belga ételed?
Nem vagyok benne biztos, hogy ez tipikusan belga, de szeretem az articsókát *mosolyog*. Az ételeknél jobban szeretem az itteni bárok hangulatát. Az is tetszik, hogy itt olcsóbb a sör és a bor, mint Japánban vagy az Egyesült Államokban. A steaket is szeretem. Japánban soha nem eszek édességet vagy csokit, itt viszont néha előfordul, mivel szeretem a belga csokit.
N: "Nix" Die Anarchistische Abendunterhaltung (DAAU)
Ó igen, ez határozottan érdekes. Tetszik a hangszerek kombinációja. Melyek is ezek?
Cselló, hegedű, klarinét és harmonika.
Klassz. Itt sokkal több hangszeres zenét hallok, mint Japánban. A japán zene szinte mindig csak pop. Különösen a slágerlistákon. Nekünk is sok érdekes hangszeres zenénk van, de az nem a mainstream kategória. Leginkább azért, mert a fiatalokat nem érdekli, ami elég szomorú. Tetszik, hogy Európa szereti a saját instrumentális zenéjét.
Belgiumnak óriási klasszikus zenei hagyománya van, ilyen a világszinten elismert Queen Elizabeth verseny is, ami az olyan alternatív zenének is helyet ad, mint a DAAU és a Univers Zero. A klasszikus zenével dolgozni egy olyan dolog, amit mindig is akartál?
Határozottan szeretnék valamit csinálni klasszikus zenével az ADAMS-nek. Ehhez azonban először kicsit utána kéne ennek néznem.
O: On nous cache tout été 67
Shota: Király! Megnézhetem a videót? Tetszik, hogy nyilvánvalóan van egy üzenetük, még ha én nem is értem azt.
Aurélie: Politikai.
Arról szól, hogy milyen sok információt titkolnak el a nagyközönség elől.
Shota: Ez valóban érdekes téma és egyet értek vele.
Te is úgy érzed, hogy nagyon sok dolgot titkolnak el az emberek elől?
Ó, igen, teljes mértékben. Mindenhol.
Úgy érzed művészként sok mindent kell eltitkolnod mások elől?
Nem, nem igazán. Persze a magánéletem az magánjellegű, de ez mindenkinél így van. Azonban ez nem olyan, hogy botrányokat és rossz dolgokat rejtegetek *kuncog*. Sok művészt ismerek, akik igen, mert az imázsuk megköveteli, hogy botrányaik legyenek, mint a csalás és hasonlók, de ez nem az én stílusom. Mivel ez nem része az imázsomnak, nincs szükségem botrányokra *nevet*.
P: Puppy Magnus ft. Tim Vanhamel
Ez nagyon tetszik, a hangzás és a videó is. Rettentően élvezetes.
R: Gabriel Rios Dauphine
Még egy, amit kedvelek és élvezek. A hangzást és a videót is.
S: Soulwax Conversation Intercom
Ez a dal a nem megfelelő kommunikációról szól, te gyakran érzed úgy, hogy nehéz átadni, amit művészként képviselni akarsz?
Nem gondolnám. Számomra az a legfontosabb, hogy a csapatom megértse azt, amit mondani akarok. Amikor ADAM, Aurélie és Ryota megérti, akkor tényleg meg tudjuk úgy csinálni a dolgokat, ahogy akartam. Annyira nem érdekel mit mondanak mások, mivel a zene nyitott az interpretációkra. Ennek így is kell lennie, különben nagyon unalmas lenne. Ahogy természetesen mindenkinek más és más véleménye lesz a dolgokról, attól függően milyen régóta rajongók, ami frissen és izgalmasan tartja a dolgot mindenki számára.
T: TC Matic Ooh la la la
*kuncog a videón* Nyilván más, de jó és tetszik a dallam.
U: Univers Zero Jack the Ripper
Shota: Oké, ez lenyűgöző! Továbbá nagyon egyedi.
Aurélie: Szerintem kicsit félelmetes, de ez nem meglepő figyelembe véve, hogy Hasfelmetsző Jack a címe.
Nekünk, itt Belgiumban nincs olyan sok mitikus dolgunk, ami még ma is fontos a közösségnek, mint Japánban. Nekünk emberi szörnyeink vannak a történelemből, és nem folklórbeli szörnyek. Az összes japán lény közül, te melyiket tartod a legérdekesebbnek.
Ó igen, nagyon sok folklórunk van! Mindenféle természetfeletti lény. Olyan sok történet és könyv van, hogy szinte lehetetlen választanom, főleg mivel engem ez annyira nem érdekel, mint sok más japánt. Hogy őszinte legyek, néha úgy gondolom, hogy a népmeséink és mitológiánk sokkal érdekesebb a Japánon kívül élők számára, mivel annyira eltér az általuk megszokottaktól. Tényleg nem tudnék választani, de ha muszáj, akkor a szellemek lennének, mert szeretem a szellemes történeteket, bár megijesztenek. Elmesélek egy történetet, ami még fiatalabb koromban történt. Mikor középiskolába jártam Yokohamában, még állt egy nagyon öreg kút az iskola bejáratával szemben. Valójában egy történelmi emlékhely volt, mivel embereket végeztek ki ott. Persze állítólag kísértetek járták. Bár én soha nem láttam egy szellemet sem, szerencsére. Mások igen. Hogy őszinte legyek, szerintem a japán hitek többségének köze van ahhoz a tényhez, hogy nagyon sokan buddhisták és hisznek a reinkarnációban és az ehhez hasonló dolgokban.
W: Tom Waes Dos cervezas
Szerintem ez nagyszerű! Nem érdekel, hogy ez a dal egy vicc, szeretem *nevet*!
Ez a táncdalok paródiája, ha parodizálni akarnál egy műfajt, melyiket lenne az?
Azt hiszem a más dalok és műfajok parodizálását passzolnám *kuncog*, nem igazán az én stílusom. Bár attól még tetszik ez a dal, leginkább a szórakoztató értéke miatt *mosolyog*.
Jól mulatnál rajta, ha valaki parodizálná az ADAMS-et?
Ó igen, teljesen! Nevetnék, ha valaki kiparodizálna minket! Miért ne? Vicces lenne!
Z: Zornik Scared of Yourself
Ez egy gyönyörű dal. Pompás, tetszik. Szeretem, hogy ilyen sok különféle réteg van a dalban és a videóban is. Szép munka.
Vannak olyan dolgok, amiket magadra vállalsz, vagy vannak olyan aspektusaid, amik megijesztenek?
Shota: Nem, egyetlen ilyen sincs! Még akkor sem félek, ha a zenéről van szó *mosolyog*. Az egyetlen dolog, ami megijeszt, az a szellemek *nevet*.
Aurélie: és a vidámparki kalózhajó. Tudod, azok a hintázó félhold alakú hajók, amik néha teljes köröket írnak le.
Shota: Nos, nekünk nincsenek ilyen vad hullámvasutjaink Japánban, vagy legalábbis nem azokon a helyeken, ahova ellátogattam.
Hamarosan belekezdesz a saját szóló projektedbe, kicsit mindig ijesztő valami újba kezdeni, mire számítasz ezzel kapcsolatban, és tudnál nekünk mondani valamit róla?
Király lesz! Nem félek tőle, inkább izgatott vagyok! Azonban először még az ADAMS-en a sor *mosolyog*!
(Szerkesztő: Az ADAMS novemberben adja ki „best of” albumát Original Love címmel, valamint megy világkörüli turnéra Európába, Ázsiába és az Amerikai Egyesült Államokba, hogy ezt a kiadást népszerűsítse. Új darabokat tartalmaz majd, valamint remixeket, amiket japán DJ-k és zeneszerzők készítettek.)