Forrás: Kabuki GRLZ
Fordítás: Kata
Fordítás: Kata
ZENEKAR
Mikor és hogy született meg az ötlet, hogy létrehozzátok az ADAMS-et, és honnan jött a koncepció?
Shota: Néhány évvel ezelőtt együtt játszottunk egy másik bandában, ami sajnos néhány hónapnyi együttműködés után feloszlott. Mivel akkor már zenei producer voltam, ADAM engem kért meg, hogy segítsem őt, mint szóló énekest, én pedig beleegyeztem. Miközben a dalokon és a koncepción dolgoztam, egyszer csak eszembe jutott, de hát én gitáros is vagyok (nevet), ekkor csatlakoztam második tagként ADAM zenei projektjéhez. Így született meg a duó 2011 végén.
A koncepcióról, nos... tudod, a japán pop zenei színtér hatalmas és nagyon szabványos, ezért rettentő nehéz független művészként saját utat találni a nagy Pop szupercsapatok között, amiket mindenki hallgat. Elengedhetetlen valami újat nyújtani, valami sokkolót. Ezért, hogy felkeltsük az emberek figyelmét, úgy döntöttem, hogy a kicsi de annál tüzesebb színtereket célzom meg. Ehhez választottam két utat: a Visual-Keit és a Boys Love-ot. A rajongói ezeknek a színtereknek rendkívül szenvedélyesek, és mi pont ezt akarjuk. Szenvedélyt. Az üzenetünk egyszerű: A SZERELEMRŐL beszélünk, mint egyetemes dolog. Nem törődünk a határokkal és nemekkel. A remek fotóssal és filmrendezővel, Ryota Sakai-val dolgozunk, ő felel mindenért ami a képi világunkkal kapcsolatos, ez a képi világ együtt a művészi előadással: "Eredeti, Forradalmi, Időtlen"
Hogyan jellemeznéd a zenekart a műfajt és befolyást illetően?
Neosexual Rock Duó. Electro Rock/Pop zenét játszunk, és Visual-Kei előadásaink vannak egy kis BL hatással. A legutóbbi kislemezünk, az "Akisame" volt az utolsó munkánk a tisztán csak J-Pop színtéren. Mostanában egy elektronikusabb hangzás felé fejlődünk.
Mi az egyes tagok pozíciója a bandában, ki milyen hangszeren játszik?
ADAM: Énekes.
Shota: Gitáros, zeneszerző és producer.
Meséljetek a zenekar barangolásairól. Zenei videók, dalok, albumok, emlékezetes helyszínek, koncertek, más művészekkel való együttműködések.
A Dizzy Love volt a legelső kislemezünk. Ez egy nagyon fontos dal számunkra, óriási siker volt és még mindig a legnagyobb slágerünk a színpadon. A videó is nagyon erőteljes és nagyra értékelt (több mint 150 000 megtekintés a Youtube-on). A Dizzy Love az ADAMS esszenciája, ha meg akarod tudni, hogy kik is vagyunk mi, akkor nézd meg a videót, de legfőképp hallgasd meg a dalt. Aztán ott az első albumunk, a Neo Sexual, ami egy ajtó az ADAMS-re. A második is, de a Neo Sexual-t hallgatva nagyon könnyű belépni a zenei világunkba. Aztán természetesen ott vannak a turnék. Az első élményünk Európában 2013-ban volt, mindössze 4 előadással, de egy évvel ezután, 2014-ben, már óriási turnénk volt (23 show) szerte Európában és Oroszországban. A rengeteg koncert miatt igazi kihívás volt. Például, az orosz koncert elég különleges volt, mivel hoztak egy törvényt, az úgynevezett "homoszexualitás népszerűsítése" ellen. Bár mi nem ezt tesszük, az ábrázolásunk mégis okozhatott volna problémát. A végén minden teljesen rendben volt. A rajongók csodásak voltak, a show pedig nagyszerű lett.
Jelenlegi tervek, legutóbbi dalok/albumok/zenei videó kiadások. Meséljetek nekünk a novemberi Latin-Amerikai látogatásotokról.
Nemrég jelent meg legújabb kislemezünk, az Akisame, és annak promóciós videója. Jelenleg épp a november végi mexikói koncertre készülünk, továbbá máris a következő albumról tartunk megbeszéléseket és felvételeket.
Múlt hónapban nyitottuk meg a hivatalos fanklubot, Eves néven. Ezt a nevet adtuk a rajongóinknak, a csatorna, amit a velük való kommunikációra használunk pedig az "ADAMS to Eves" nevet viseli.
Ha választhatnál egy zenekart vagy zenészt (feloszlott vagy aktív, halott vagy élő) kitől kérnél tanácsot, vagy kit választanál együttműködés céljából?
Bármelyik művésszel szívesen működnénk együtt, a világ minden tájáról! Személy szerint én szívesen dolgoznék együtt néhány DJ-vel vagy electro művésszel, akár azért, hogy közreműködjenek dalokban vagy hogy remixeljük néhány dalt. Mindketten óriási Kiyoharu rajongók vagyunk, így vele is szeretnénk. Ez a legnagyobb közös inspiráció forrásunk.
Mutasd be nekünk az egyéni módot vagy folyamatot, amit a banda a komponáláshoz, dalszerzéshez vagy termeléshez használ. Mi az egyes tagok szerepe ebben a folyamatban?
Shota: Többnyire én dolgozom az összes folyamaton. Létrehozom a dallamot, a dalszöveg legtöbb részét, komponálok és elrendezem a dalokat. Csak ezek után küldöm el ADAM-nek az ének rész miatt. A dal már szinte teljesen kész van mire ő megkapja. Általában egyedül szerzem a zenét.
Milyennek találjátok a rajongók támogatását és úgy általában a nyilvánosság válaszát a banda felé? Van valamilyen különleges neve a rajongóitoknak?
"Eves"-nek nevezzünk őket. Nagyon fontosak; az ADAMS részei. Rendkívül szenvedélyesek és mindig támogatnak minket. Vannak Street Team-jeink és támogató csoportjaink mindenhol a világon. A reakcióik mindig nagyszerűek.
Igen erős vizuális koncepciótok van, hogyan dolgoztok azon, hogy kitaláljátok a mindennapi tevékenységekhez, helyszínekhez, videókhoz vagy videók koncepciójához megfelelő stílust?
Ahogy már mondtam, egy filmrendezővel dolgozunk, akit Ryota Sakai-nak hívnak. Ő felel mindenért: fotózásokért, videókért, a koncepcióért. Szinte teljesen rábízunk mindent, mivel még sohasem csalódtunk a végeredményben, ráadásul bámulatos művészi érzékkel rendelkezik. Emellett, a jelmezeink és kiegészítőink felől a forgatás témája szerint döntünk.
FŐ CÉL
10 éven belül nagy sikert akarunk elérni. 2021-ben, 10 évvel a zenekar létrehozása után az ADAMS végre "megszületik", ami azt jelenti, hogy a tagok különböző módokon is képesek lesznek tovább fejlődni. Ez az egységként való tevékenységeink végét jelenti. Addig is, szeretnénk felnőni és minden célunkat elérni. Reméljük, hogy más területeken is ragyoghatunk majd, mint például a divat vagy színészkedés, azért, hogy teljes értékű művészek legyünk.
ISMERKEDÉS A TAGOKKAL EGYÉNILEG
Amellett, hogy a bandában vagytok, van bármilyen más foglalkozásotok vagy tanulmányotok?
Shota: Én zenei producer vagyok, valamint a saját zenei cégem alapítója.
ADAM: Titok ;)
Hogyan jellemeznétek magatokat három szóval?
Shota: Csendes, erős, szenvedélyes. Azt is mondhatnám "furcsa" (nevet); humanista.
ADAM: Csendes, félrevonuló, szenvedélyes.
Kedvenc zenei műfaj vagy művész/zenekar.
Shota: Nemzetközi Electro zene, régi klasszikus Rock, valamint Punk bandák... Szeretem a Sex Pistols-t de sok mindent meghallgatok! Szeretem Kiyoharut.
ADAM: Gackt, Hyde, főleg a nagyszerű japán énekesek.
Szokatlan zenei összeállítás az iPododon/tableteden/számítógépeden?
Shota: A világ minden tájáról vannak művészek rajta: Dance Electro Pop zene például, és sok más műfaj. Van néhány DJ és banda Svédországban és az Egyesült Királyságban, akiket kedvelek.
ADAM: Többnyire Japán zenét hallgatok, ami nem szokatlan.
Divat terén mi ad inspirációt nektek? Mi az ami miatt a mostani stílusod mellett döntöttél, egy divat ikon vagy más referenciák?
ADAM: IMÁDOK mindent Vivienne Westwood-tól. Azt hiszem, ő a kedvenc tervezőm és az inspirációm.
Shota: Rengeteg boltot és márkát kedvelek. Nem kell, hogy drága legyen. A stílusom nagyon egyszerű és letisztult, csak hozzáadok néhány kiegészítőt. Különösképp kedvelem a napszemüvegeket, temérdek van -az olcsóbbaktól egészen a tervezői darabokig-. Néhány klasszikus márkát is kedvelek, mint a Givenchy vagy a Louis Vuitton. A kiegészítőknél pedig Vivienne Westwood.
Mi a leggyakoribb tevékenységetek, hobbitok?
ADAM: Én szeretek vásárolni, olvasni, vagy otthon pihenni...
Shota: Szeretek egyedül lenni, egy kis szabadidőt fordítani magamra, gondolkodásra és semmittevésre. Bárcsak gyakrabban csinálhatnám ezt.
AZ ADAMS LATIN-AMERIKÁBAN, 2014 NOVEMBERÉBEN
KABUKIGRLZ boldogan jelenti be az olvasói számára, hogy az ADAMS ebben a hónapban Latin-Amerikába utazik.
Mondanál valamit nekünk erről az eseményről és hogy miért döntöttetek úgy, hogy részt vesztek?
A menedzsmenten keresztül kaptunk egy felkérést a J'Fest©Expo szervezőjétől. Természetesen elfogadtuk, mivel ez volt az egyik tervünk és álmunk erre az évre, hogy Latin-Amerikában szerepelhessünk.
A J'Fest©Expo egy hatalmas esemény Mexikóban, megtiszteltetés, hogy November 22-re és 23-ra is meghívtak minket.
Mire számíthatunk, mit fogunk látni és hallani az ADAMS koncert alatt? Hány dalt fogtok játszani?
Még mindig dolgozunk a számlistán! Épp most volt egy találkozónk ezzel kapcsolatban. Még nem mondhatunk el minden részletet, de mivel ezt lesz az első koncertünk ott, mindenképp izgalmas lesz. Azt akarjuk, hogy valami történjen, hogy az emberek emlékezzenek arra a show-ra. A rajongókkal is találkozunk majd az autogramosztás során, így ez egy nagyszerű eseménynek ígérkezik. Egy új kezdet a karrierünkben, mivel ez lesz az első előadásunk Latin-Amerikában.
Mennyire vagytok izgatottak az utazást illetően és mivel fogjátok tölteni az időt, ha már Mexikóban vagytok? Lesz bármennyi esély városnézésre, és van-e olyan különleges hely, amit szeretnétek meglátogatni?
Hmm... Úgy gondolom, hogy a rövid ott tartózkodásunk nem teszi majd lehetővé a hosszabb városnézést, de azért remélem, hogy legalább egyvalamit azért mégis láthatunk majd!
Egy üzenet mindazoknak az embereknek, akik látnak majd titeket novemberben, és a latin-amerikai rajongóknak.
Nagyon köszönjük hogy követtek és mindig támogattok bennünket! Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok rajongónk van ott, köszönet az összes támogató üzenetért. Köszönjük és találkozunk ott!
KAPCSOLAT & ÜZENET
Mit szeretnétek, hogy az ADAMS miről legyen emlékezetes?
Időtlenek akarunk lenni. Azt akarjuk, hogy az emberek szeressenek vagy utáljanak minket, teljesen. Azt akarjuk, hogy az emberek úgy emlékezzenek az ADAMS-re, mint "Eredeti, Forradalmi, Időtlen".
Hol tehetünk szert az albumaitokra/dalaitokra?
Minden elérhető az adamshota.com-on kézzel fogható és digitális formában is.
Valamint a HIGHFeeL store-on: http://highfeel.jp
A banda és a személyes közösségi oldalak/fiókok, ahol megtalálhatunk/követhetünk titeket.
ADAMS Ameba: http://ameblo.jp/adamshota
ADAMS Tumblr: http://adamshota.tumblr.com/
ADAM a Twitteren: https://twitter.com/adam_2021
ADAM a Facebookon: http://facebook.com/adam.1101
Shota a Twitteren: https://twitter.com/shota2021
Shota a Facebookon: https://www.facebook.com/shota.yokoyama.1101
ADAMS2Eves Fanklub és Bolt: http://www.adams2eves.com/
Egy utolsó üzenet a KABUKIGRLZ-nek, Panamának és a világnak.
Nagyon köszönjük, hogy elolvastátok ezt az interjút és köszönet a lehetőségért. Reméljük, hogy találkozhatunk veletek bárhol a világban, kérlek továbbra is támogassatok minket.