Forrás: Summon the Roses
Fordítás: Pandagirl
Fordítás: Pandagirl
A Summon the Roses abban a szerencsében részesült, hogy interjút készíthetett a „neoszexuális” rock duóval Japánból, az ADAMS-szel. Csekkoljátok le elképesztő interjúnkat ezzel a két király Jrockkerrel, akik csodálatos tehetségükkel hatnak a világra. A duó bejelentette, hogy 2016. január 1-én az Észak Karolinai Ichibanconon lépnek majd fel, továbbá szilveszteri koncertet adnak Tennessee-ben, az Egyesült Államokban. Hamarosan további információk látnak majd napvilágot, amikről mi tájékoztatni fogunk titeket.
Bemutatkoznátok a Summon the Roses olvasóinak?
Sziasztok, mi az ADAMS vagyunk, egy "neoszexuális" rock duó Japánból.
El tudnátok magyarázni nekünk, mit is jelent az ADAMS és mi a fő oka, hogy megalapítottátok?
Azután döntöttünk a létrehozás mellett, hogy volt egy rövid találkozásunk egy másik bandában. Akkor ugyan együtt játszottunk, de nem tartott sokáig. Ezért úgy döntöttünk, hogy létrehozunk valami újat. Először még úgy volt, hogy ADAM szóló projektje lesz, és én, Shota leszek a producer. Azonban mivel én egy gitáros is vagyok, végül duót alakítottunk, majd kiválasztottuk ezt a sajátos koncepciót. Az "ADAMS" név a Teremtéstörténetből jön, Ádám és Éva történetéből. Mi vagyunk "ADAM", de mivel ketten vagyunk, ezért lettünk ADAMS, és az egyetemes szerelmet közvetítjük az Évákkal. Az Évák valójában a rajongóink. Ez a koncepció része.
Úgy gondolom, világosnak és őszintének kell lennem: Zenész vagyok és terjeszteni akarom a zeném. Viszont a világ összes pontján találhatsz nagyszerű (és ismeretlen) zenét. Felmész a Youtube-ra, ahol ha beírsz BÁRMILYEN kulcsszót, jó zenét találhatsz. Az egyetlen módja, hogy valóban "meghallgassanak" az, ha találsz egy konkrét piacot, egy "szabad helyet" a zeneiparban. Az ADAMS-szel is ezt tettük. Jellegzetes koncepciónk van, sminket viselő srácok vagyunk, akik BL képvilágot használnak, van valami eredetink, valami más, valami "helytelen". Ezért érdekes, gondolom. Úgy hiszem, ez az egyetlen módja, hogy kitűnjünk a többi banda közül… Mindennel ezt teszem. Mikor a "Dizzy Love" címet választottam, számomra fontos volt, hogy egy új kifejezést hozzak létre. A "Dizzy Love"-ot soha nem használták még azelőtt…
El tudnátok magyarázni a "Neoszexuális" szó jelentését, azoknak, akik még nem ismerik?
Számunkra a Neoszexuális azt jelenti, hogy "a nemeken túl". A szerelem üzenetét közvetítjük, ami egy egyetemes érzés, akármi legyen is a nemed, identitásod vagy szexuális irányultságod. Érzéseink szerint ilyennek kellene lennie a szerelemnek és zenének.
A szerelmet akarjátok kifejezni a zenéteken és dalszövegeiteken keresztül. Miért érzitek olyan fontosnak, hogy ezt az érzést kifejezésre juttassátok?
A szerelem ott van mindenütt. A világon minden csakis a szeretetről szól.
Hogyan zajlik a közös munka mikor a dalokat írjátok?
Shota: Én írom az összes zenét, és a dalszövegek többségét. ADAM is írt már néhány dalszöveget. Valójában én szerzem és veszem fel a legtöbb számot, aztán hozzáadjuk ADAM hangját. Ez nagyon egyszerű. Szeretek a stúdiómban zenét szerezni és alkotni, egyedül.
Mesélnétek nekünk egy kicsit a legújabb albumotokról, a SEXPLOSION-ről? Milyen érzéseket és érzelmeket próbáltok ezzel az albummal kifejezni?
A SEXPLOSION a legtáncolhatóbb albumunk. Néhány club/dance hangot akartunk a munkánkhoz adni, valamint egy kicsit a "veszély" érzését is. Ezért van, hogy a hangzás és a dalszövegek is erős és mély.
Kiváló rajongótáborotok van. Véleményetek szerint, mit szeretnek az ADAMS-ben leginkább?
Shota: A rajongói bázisunk a visual kei és BL (Boys Love) rajongók keveréke. Apránként másféle embereket is gyűjtünk, de először ezt a két embercsoportot céloztam meg, különösen Japánban. Mindkettő tüzes színtér. Folyton az eredetiséget és az új trendeket keresik. Ezért döntöttem úgy, hogy ezekben a bizonyos színterekben fejezem ki a művészetünket és zenénket. Azért kedvelnek minket, mert valami mást, egy egyedi koncepciót nyújtunk, és mert eléri őket az üzenetünk. A szerelem egyetemes!
Ki volt a legnagyobb hatással rátok a zeneiparban?
Egyértelműen Kiyoharu (Kuroyume), mindkettőnk számára.
Mi jár a fejetekben, mikor a rajongóitok előtt léptek fel?
Mindig a legjobbat akarjuk nyújtani. Nagyon szívélyes érzéseket kapunk míg a színpadon vagyunk, mosolygó, néha az örömtől síró arcokat, ez egyszerre teljesítmény és nagy megelégedettség.
Dalszerzésnél számodra mi a legkedvezőbb légkör?
Shota: Egyedül kell lennem, csendben, a szobámban. Néha egy pohár Bourbonnal és ennyi. Legtöbbször este írok.
Van egy olyan dal, ami mély emlékeket idéz fel bennetek?
A Dizzy Love, az első dalunk, mivel a projektünk kezdetére és az első lépésekre emlékeztet minket. Ez a legfőbb dalunk és "kapu" a világunkba.
Mesélnétek nekünk egy picit a divat stílusotokról és hogy melyek a kedvenc márkáitok?
ADAM nagy rajongója Vivienne Westwoodnak. Én is viselem ezt a márkát, különösen a kiegészítőknél, de én hétköznapibban öltözöm. A stílusom az idők során sem változott: klasszikus, stílusos, többnyire fehér és fekete.
Milyen projektek vannak tervbe véve a jövőre nézve?
Egy "best of" albumot fogunk kiadni 2015 végén, új dalokkal és remixekkel. Néhány japán DJ-vel fogunk együtt dolgozni. Köztük van KALM is, a nagyszerű zeneszerző, aki az electro és VK színtérben aktív. Világszerte ezt az albumot, az Original Love-ot fogjuk reklámozni.
Mi volt az ADAMS eddigi legnagyobb eredménye?
Valószínűleg a nemzetközi tevékenységeink. Ez egyértelműen nem olyasmi, amit a kezdetekben elterveztünk, véletlen alakult így de gyorsan továbbfejlődött.
Van bármilyen tervetek egy közeljövőbeli amerikai fellépést illetően?
Igen, ott töltjük majd az Újévet. Jelenleg 2 show van tervbe véve Tennessee-ben és Észak Karolinában, de várhatóan több lesz! Azt is reméljük, hogy visszatérhetünk Mexikóba és játszhatunk Latin-Amerikában is.
Lenne egy üzenetetek az odaadó rajongóitoknak?
Köszönjük, hogy elolvastátok, kérlek, gyertek el találkozni velünk a turnén! Szeretünk titeket!
Szeretnénk külön köszönetet mondani az ADAMS-nek és Aurélie Vandecasteele-nek amiért lehetővé tették az interjú létrejöttét. Győződjetek meg róla, hogy követitek az ADAMS hivatalos Twitter fiókját: https://twitter.com/adamshota